Hirdetőtábla

Meghívó

Tisztelt Szülők!

A Dunakeszi Tankerületi Központ szervezésében tisztelettel és szeretettel invitáljuk Önöket 2026. június 4-én (csütörtökön) 16:00 órától a Dunakeszi Diáknegyedben megrendezésre kerülő szülői fórumra.
A program keretében Pöltl Ákos tart előadást és interaktív beszélgetést „Digitális lét veszélyei” címmel, kiemelten az SNI-s és BTMN-es tanulók vonatkozásában. Ezt követően a Pedagógiai Szakszolgálat két munkatársának gyakorlati, interaktív előadása következik:
Tar Mónika Mária gyógypededagógus
Hajdu Orsolya Rita pszichológus

A rendezvényre szeretettel várják a szülőket, pedagógusokat és óvodapedagógusokat egyaránt.
A program ingyenes, azonban a részvétel regisztrációhoz kötött. Kérjük, a csatolt plakáton található QR-kód segítségével szíveskedjenek regisztrálni.
A rendezvény célja, hogy a téma aktualitása és az előadók szakmai ismertsége révén minél szélesebb körben biztosítsunk lehetőséget a szülők számára a részvételre, valamint az elmélyült szakmai párbeszédre.

Vezetőség

Meghívó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva